2014.04.24.
11:40

Írta: varosi.panda

Bécsi kávézólánc vs magyar újhullámos

cover2blog.jpg

Nincs sok budapesti, aki tudná, hogy hol is van a Czuczor utca, pedig itt még a falon is kávéfőzők lógnak. Vegyük sorba mégis mi az, aminek segítségével be tudjuk azonosítani, hogy mégis merre vannak ezek a szétszerelt fali szépségek, és az üvegfalú működő társaik. A közelében van a Vásárcsarnok; a most megépült és agyonreklámozott, ámde még így is az ürességtől kongó Bálna; valamint arra van kicsiny országunk zászlóshajó egyeteme (miafene) is, a Budapesti Corvinus Egyetem. A Közgáz - senki sem hívja Corvinus-nak, a 4-szeres Superbrand címtől függetlenül - új épületének a tövében van egy kávézó; 20 lépéssel arrébb pedig a Czuczor utcai Tamp & Pull Espresso Bar, márpedig a falon itt lógnak a gépek. Most akkor ki érti, hogy miről beszélünk? Hajtás után mini kávézó összehasonlítás - sok kávéval, kevés mellébeszéléssel.

22.png

A bal oldali állandóan munkában, a jobb oldalival már nem csinálnak kávét

A gazdaságtudományokat (mondjuk ki: bizniszt) hallgató egyetemistákra épít az épület tövében meghúzódó Coffeshop Company. Ha a kimerítő tanulás közepette van pár pillanatnyi szünetük, ide ugranak be a megfáradt egyetemisták költeni apjuk pénzét, és feltöltődni egy csésze kávé mellett. Gondoljunk bele: miért? Mert gyönyörű üvegfala van, ha beülök, majd gondosan kicsapom az asztalra MacBook Air-emet - még akkor is, ha dolgozni ugyan nem akarok rajta -, garantáltan észrevesznek majd a csoporttársaim, akik órára rohannak el a kávézó mellett és látják, hogy én aztán igazán kúl vagyok.

Pedig nem. 20 lépéssel távolabb a város egyik legfinomabb kávéját kaphatnád meg, igaz az olcsóbb lenne. És nem megy el melletted a fél egyetem szünetben. Ebből is látszik mennyit számít egy vendéglátóhely esetében a megfelelő hely megtalálása - "lokáció, lokáció, az egyik legfontosabb", mikor körülbelül egy évvel ezelőtt beszélgettem a Tamp & Pull egyik tulajdonosával a rövid beszélgetés alatt ő is legalább 20x említette ezt nekem. Mégis jól választottak volna ők is lokációt? Persze, ha a Közgázosok nem is, a Microsoft Mobile Nokia szemközti székházából, és az összes környező munkahelyről nagyon sok irodista őket választja. Meg a kávéőrültek akár Békásmegyerről is.

osszehasonlitas.jpg

Te melyiket választanád?

A Tamp and Pull egy kávékészítési eljárás fázisainak a neve, de ha nem tudjuk, akkor is jól hangzik - ennél több nem kell. (Ki az aki már gondolkozott azon hogy mit jelent a Starbucks?) Ha megtaláltuk a kávzónkat, belépünk és elénk tárul a majdnem 30 négyzetméteres nappalink, rögtön otthon érezzük magunkat, hihetetlenül barátságos a környezet. Nyakunkat kicsit kitörve a szemben lévő táblákról olvashatjuk le a kávéfajtákat és az árakat. Azonban nem olyan könnyű a tábla értelmezése. Rajta vannak a filteres kávék, a tejesek, az erősek, az extrák, a nem kávék, egyszerűen minden. De szerencsére ott vannak a baristák is - hihetetlenül segítőkészek, kedvesek. Még akkor is, amikor már tizedszerre is a lelkedre kötik, hogy cukor nélkül kóstold meg először, pedig te azzal szereted - ha diétázni akarsz ide gyere, pár alkalom alatt garantáltan leszoktatnak a cukorról.

Mi az ami még otthonossá teszi a helyet? A baristák mögött egy vendék által teleírt tábla, a falon a már a bevezetőben megidézett kávéfőző, sok-sok kép, ami mind saját készítésű, ahogyan a festés is, legalábbis ahol van, valamint a pult, rajta az üvegfalú kávégéppel. Gyönyörű. De milyen kávét készít?

nagytp.jpg

Életkép - jobbra a croissantok mögött a gép, fent az étlap, középen a barista

A kávék nem csak gyönyörűek, a latte artot mesterien űzik, hanem az íze is tökéletes. A kávébabokról a nem csak stílusos csomagolásáról, hanem a megbízható minőségéről ismert Has Bean gondoskodik. Ez miben különbözik a számok nyelvén mondjuk egy Coffeshopban kapható kávétól? A bécsi láncolatnál, és az amerikai hasonszőrűeknél is professional kávét ihatunk, ami esetében akár 18-20 hibás kávészem is található egy 1 kg-os kávécsomagban. Ez a szám 10-re csökken a speciality kávék esetében – amilyenekből a Tamp & Pull-ban is készítik nekünk a kis élményeket. Ez elsőre nem tűnik drasztikus különbségnek, pedig az ízek szempontjából ég és föld. Tényleg! Ha nem hiszed, igyál egymás után egy espressot a Coffeshopban, majd a Tamp & Pull-ban is.

Azonban nem csak az üvegfalú kávégépben csinálnak nekünk finom kávékat, hanem 6 különböző filteres kávé eljárási mód közül is választhatunk. A táblán kis rajzok is magyarázzák el, hogy melyik hogy néz ki, a baristák pedig, hogy az ízek nyelvén ez mit is jelent. És mindig kapható egy WOW kávé is - valami kis egyedi érdekesség, ami első ránézésre ugyan kávéra csak messziről hasonlít, viszont ha te sem mindig a rántotthús-sültkrumpli párost rendeled az éttermekben, akkor ezt muszáj kipróbálnod.

flat1_1.png

Ez nem egy elcseszett koktél, hanem egy isteni kávé

A hely egyetlen negatívumát a végére hagytam - hátha már sokan lemorzsolódtak: az elmúlt hetekben árakat emeltek. Nem drasztikusan, csak pár 10 forinttal, ám nekem így is fáj, ez mutatja, hogy öregszem. Miközben tudom, hogy a BKK az egyetlen, aki nemhogy nem emelte, hanem csökkenteni tudta itthon a szolgáltatásának/termékének árát ebben az időszakban. Ám még így is olcsóbb, mint a bécsi rivális (nem a BKK). 2013-ban pedig megnyílt a Tamp & Pull második üzlete is, a belvárostól távolabb, találjátok ki, hogy merre? Bizony ám, irodák tövében. Nem tudom milyen célok állhatnak terjeszkedési ütem mögött, de én szurkolok, hogy a bécsi láncolat lenyomása legyen az egyik!

Mikor gyere:

  • Ha Közgázos vagy, és még szégyenszemre nem voltál
  • Ha mesés kávékat szeretnél inni
  • Ha ki akarod próbálni, mi is az a kávé-kóla (nem vicc, tényleg van!)

Mikor NE gyere:

  • Ha üzleti megbeszélést szerveznél egy kávézóba
  • Ha zavar, ha közel ülsz jófej kávéörültekhez. 30nm, az bizony 30nm
  • Ha szerinted a zöld villásfarkú szirénes a jó kávé - igen az bizony ott egy szirén

Számok nyelvén: 5 / 5* - ez az a fajta csillagos, amiért az oly szigorú alsós irodalom tanárom, Márta néni is megdicsért volna az osztály előtt. Van-e ennél feljebb?

Itt találod őket:

 

Képek innen: foursquare, és innen: telefonunk.

4 komment

Címkék: kávé közgáz corvinus coffeeshop espresso coffeeshop company Budapest tamp and pull tamp pull espresso bar

A bejegyzés trackback címe:

https://kaveteakakao.blog.hu/api/trackback/id/tr745846833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vinczetimea 2014.04.25. 13:25:53

Szívből örülök, hogy egyre többen rajonganak őszinte lelkesedéssel a specialty kávék/kávézók iránt, és szeretnék látni a nagy, személytelen, rossz minőségű kávét produkáló láncok halálát. Ez szuper, tényleg. A cikk sem rossz. Azonban. Azonban a fotók... hát izé, nagyszerűek! - már hogy azok az instagram és foursquare júzerek, akik ezeket csinálták és feltöltötték (God bles 'em!), de komolyan. Nem adatlopás, mert hisz ugye "fent van a zinterneten" - de kérdem én, nem lenne szebb (korektebb picit) kiírni a krediteket? Igen, igen, azt, hogy ki csinálta a képet, és azt hol találtuk. Esetleg egy plusz pirosontért még hivatkozni is lehetne rá. Ja.
Mert hogy ilyenkor örül(ne) ám a kicsi, mezei júzer lelke, hogy "nédda egy blogger megtalálta a fotómat, jujjdejó!". Csakhogy ez úgy kezdődött, hogy szólt neki egy barátja, hogy "Te azt nem lőtted?" - és ekkor jön a lehangoló felismerés: miszerint sehol sincs a kicsi júzer neve, pedig mekkorra örömöt okoz és hozzá meg nem kevés intelligenciát -avagy netikettet is- feltételez a kedves bloggertől. Hát így.

vinczetimea 2014.04.25. 13:35:04

Szívből örülök, hogy egyre többen rajonganak őszinte lelkesedéssel a specialty kávék/kávézók iránt, és szeretnék látni a nagy, személytelen, rossz minőségű kávét produkáló láncok halálát. Ez szuper, tényleg. A cikk sem rossz. Azonban. Azonban a fotók... hát izé, nagyszerűek! - már hogy azok az instagram és foursquare júzerek, akik ezeket csinálták és feltöltötték (God bless 'em!), de komolyan. Nem adatlopás, mert hisz ugye "fent van a zinterneten" - de kérdem én, nem lenne szebb (korrektebb picit) kiírni a krediteket? Igen, igen, azt, hogy ki csinálta a képet, és azt hol találtuk. Esetleg egy plusz piros pontért még hivatkozni is lehetne rá. Ja.
Mert hogy ilyenkor örül(ne) ám a kicsi, mezei júzer lelke, hogy "nédda egy blogger megtalálta a fotómat, jujjdejó!". Csakhogy ez úgy kezdődött, hogy szólt neki egy barátja, hogy "Te, azt nem te lőtted?" - és ekkor jön a lehangoló felismerés: miszerint sehol sincs a kicsi júzer neve, pedig mekkorra örömöt okozna neki és hozzá meg nem kevés intelligenciát -avagy netikettet is- feltételezne a kedves bloggerről. Mert ma már ez ugye teljes joggal elvárhátaó. Hát így.

// sorry a dupla kommentért, de azt hittem tudom szerkeszteni később //

mézesmackócskácska 2014.04.25. 13:44:26

Tényleg egésszen korrekt hely...

varosi.panda 2014.04.26. 10:02:37

@vinczetimea: kedves vinczetimea! ellenzünk mindenféle zinternetes adatlopást, megkövetjük magunkat a schmittpálozásért - hibáztunk. javítottuk.
süti beállítások módosítása