2014.06.07.
12:42

Írta: davidmahalyi

Noel Gallagher, a tea Nagymestere

NoelGallagerYorkshireTea1.jpg

CIKKÜNK FRISSÜLT!
Noel kiharcolta magának az első helyet. Nézzétek meg ezt az interjút, hogy hogyan.

Noel Gallagher. Az ember aki majd halála után valószínűleg Istennek lesz a hivatalos helyettese. Majd Isten vissza küldi a földre, hogy rendet rakjon a zene világában, mert akkor fognak a zenei pályára lépni a One Direction tagjainak az unokái. Igen Mr. Gallagher napjaink legnagyobb zenésze. Hiszen ha újra elveszthetném a szüzességem az erre a számra lenne és a temetésemen meg ez a szám fog felcsendülni. A lényeg az, hogy a második számú tea Nagymester simán lehetne az első is, de ez bizonyos okok miatt nem történhet meg.(bocsi Noel, hogy ebben nem te vagy az első) Mivel a múlthéten volt a születésnapja (Május 29) ebben a postban nem csak kedvenc teáját ismerhetitek meg, és azt, hogy hogyan is KELL teát inni a manchesteri Nagymester szerint, de a legjobb dalait és legjobb pillanatait is összegyűjtöttük, amelyekre valószínűleg még ő sem emlékszik. 

 

Tehát Mr. Gallaghernek a kedvenc teája a Yorkshire tea. Elmondása szerint ez mindig szerepelt az Oasisnek a kívánság listáján a turnék alatt és kizárólag csak Yorkshire lehetett. Lehet ezért nem jött el a Szigetre még 2000-ben. Egyik nyilatkozatában kijelentette, hogy rajong kedvenc teájáért és naponta akár húsz csészével is képes inni belőle.

1318412256_noel1.jpgNoel szerint ő az első számú tea Nagymester

 

2011-ben a Teenage Cancer Trust támogatásáért megjelent egy könyv, a Love Music, Love Food: The Rock Star Cookbook, amelyben mesterünk felvázolta egy tökéletes teának az elkészítési módját. Mi megszereztük a receptet!

Noel Gallagher tökéletesített tea receptje :

1. A tea filterrel egyszerre rakd bele a cukrot a csészébe. (kizárólag Yorkshire)
2. Tölts vizet a csészébe, de hagyjál egy kis helyett a tejnek. 
3. Várj ameddig a tea nem válik karamell színűvé.
4. Add hozzá a tejet.
5. Élvezd a tökéletes teát.

545926_10150668315956640_1787679386_n_1.jpgAz a bizonyos könyv, melyben megmondja a tutit, mint mindenhol máshol

Noel Gallagher legjobb számai :
1. Don't Look Back In Anger
2. The Importance of Being Idle
3. Little by Little
4. Don't Go Away (akusztik)
5. Half the World Away
6. Slide Away (akusztik)
7. The Masterplan
8. Rockin' Chair (akusztik)
9. The Death of You and Me
10. Sad Song



1318412374_noel13_1.jpgHogy mi kihagyhatatlan egy reggeli rádió műsorból? Noel Gallagher és a Yorkshire tea

Tea mesterünk ismert a nagy szájáról és kritikus megnyilvánulásairól. Legyen szó saját testvéréről vagy éppen az Oasis videó klipekről. Itt pedig meg is nézhetitek ahogyan Mark Hoppus, aki szintén szerepel a Nagymesterek listáján, szembesíti beszólásaival. Mint mindenki, mi is imádjuk Mr. Gallagher beszólásait. Összegyűjtöttük a legjobbakat. 

Noel Gallagher legjobb megnyilvánulásai :

1. Durva, arrogáns, tapintatlan és lusta. A legagresszívabb ember akivel valaha találkozhatsz. Olyan, mint egy villával élő ember a levesek világában. (Liam Gallagher-ről)
2. Összerakattam magamnak egy 1967-es Mark II Jaguárt £110,000-ért, és nincsen jogosítványom. Számomra haszontalan.
3. 
Damon Albarn egy kibaszott faszcibáló. A gitárosa, akiről azt hittem, hogy egészen jó arc lehet, azt hiszi magáról, hogy valami fajta szuper-ember, a kibaszott idióta. Sohasem találkoztam a dobossal. A basszeros, akit először nem csíptem és azt gondoltam, hogy egy picsa, na, róla kiderült, hogy egészen jó arc. De nem tetszik a zene és nem szeretem az énekest. (a Blur-ről)
4. A legrosszabb dolog az egész együttesben, hogy egyáltalán nem jók. Kiöltözőst játszanak, miközben az értelmetlenség hegycsúcsán ülnek. Nem jelentenek senkinek semmit a kurva ronda barátnőiket leszámítva. (a Kaiser Chiefs-ről)
5. Én általában nyújtom a kibaszott legjobbat. (a gitározásáról)
6. Egyszer Liam mellé ültettek egy 15 órás repülő útra. Ez csak egyszer történt meg, éppen Japánba tartottunk vagy valahova. Egyszerűen szörnyű volt.
7. Kussoljál már Afrikáról és játszd le a One-t. (a U2-ról)
8. 
Ha lehetett volna aranyérmet kapni drogozásért, akkor Angliának kurva sokat nyertem volna.
9. Akkor fogunk élő albumot csinálni, ha kifutunk az ötletekből, vagy ha Liam elkezd Oasis számokat írni.
10. A Sznob Beckham miért ír egy kibaszott könyvet az életéről? Arra sem képes, hogy egy egyenes vonalban sétáljon és rágózzon egyszerre. Miért engedik, hogy könyvet írjon? (Victoria Beckham-ről)

További teás képek a mesterről

gallery_pic1885_1.jpgSzimplán laza

jogh.jpgManchesteri szuperhősök. Na, ki kicsoda?

article-0-0AD28F86000005DC-620_468x421_1.jpgNoelt nagyon megviselte, hogy második lett a listán. Mindegy, inkább iszik egy teát Paul Wellerrel

130709-131141.jpgSzevasztok, jövőhéten jön az első számú tea Nagymester, addig is igyatok Yorkshiret!

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: top 10 tea oasis noel gallagher kávé tea kakaó a tea nagymesterei

A bejegyzés trackback címe:

http://kaveteakakao.blog.hu/api/trackback/id/tr676240582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu