2014.03.24.
01:16

Írta: davidmahalyi

The Beatles, a tea Nagymesterei #8

tumblr_mmhfeplUpR1spl2h4o1_1280.jpg

A brit zene mindig menő volt és lesz is. Ezt legjobban talán a The Beatles támasztja alá akiket még mindig az egyik legbefolyásosabb angol együttesként tartanak számon 1970-es feloszlásuk ellenére is. Olyan hírességek is rajonganak értük, mint például Liam Gallagher vagy éppen hazánk Szikora Robija. Habár az R-Go zenéjében kevésbé érezhető (egyáltalán nem) a Beatles hatás, mint például az Oasis számában (ami egészen hasonlít erre). Amit viszont kevesen tudnak, hogy a Beatles lehet több teát ivott meg, mint whiskyt egy turné alatt! Tehát van miért szeretni őket. Félre ne értsetek nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy ennek a blognak a címe kávéteawhisky legyen. De annyit nem filozofáltam rajta mint azon, hogy melyik Beatle legyen a nyolcas számú tea mester és arra jutottam, hogy mivel annyi közös képük van fent a neten, ahogyan teáznak ezért az egész együttes megkapja ezt a rendkívül megtisztelő helyezést a listán.

Mivel tényleg  szerették a teát (meglepő dolog ha angolokról van szó) mind a négy tag kap egy pici bejegyzést. De előtte itt van pár számuk amiben megjelenik a tea:

- All Together Now  
("A B C D / Can I bring my friend to tea?")

-All Too Much
("Sail me on a silver sun / Where I know that I'm free / Show me that I'm everywhere / And get me home for tea")

-Lovely Rita
("Lovely Rita, meter maid / May I inquire discreetly / When are you free to take some tea with me?")

-Good Morning Good Morning
("It's time for tea and meet the wife")

-Cry Baby Cry
("The Duchess of Kirkcaldy always smiling / And arriving late for tea")

-A Day in the Life
("Found my way downstairs and drank a cup")

 

John Lennon

Szóval Lennon az akit általában a legjobban bírnak az emberek. Valószínűleg azért, mert ő lehetett az alter-művész-bölcsész a bandában és tragikus halála is hozzájárulhatott későbbi megítéléséhez (mondjuk a szar zene sem volt rá jellemző). Felesége Yoko Ono a New York Timesnak írt egy cikket férjéről és ebben kiderül, hogy John Lennon tényleg imádta a teát.

John-Lennon-1963-the-beatles-7236806-757-768.jpg

 

Paul McCartney

A kérdés az, hogy Paul McCartney egyáltalán él-e még? OH MY GOD PAUL IS DEAD!! Na jó nem. De azért ez a világ legviccesebb összeesküvés-elmélete. A lényegre térve Paul is szerette a teát. Ezt az English Tea száma is könnyen bizonyítja és igazából ez annyira meggyőzött, hogy nem is kutakodtam tovább McCartney és a tea kapcsolatát illetően. 

teaPaul.jpg

 

George Harrison

A Beatles egykori gitárosáról nem sok információt találtam a teázási szokásait illetően. Állítólag róla készültek a legtöbb kajálós-teázós képek és van egy Youtube videó ahol szóba kerül a tea pár másodpercre. Az alábbi idézetben arról beszél, hogy nem szereti a káoszt és ezért a lemezeket a lemez polcon tartotta, a teát a teás dobozban és a füvet hát azt is egy másik dobozban.

I’m a tidy sort of bloke. I don’t like chaos. I kept records in the record rack, tea in the tea caddy and pot in the pot box’

-George Harrison 1943-2001

tumblr_m8laimAMqI1qzdzwdo1_1280.jpg

 

Ringo Starr

Na ő az a ember akinek a teás csészéjében valószínűleg inkább whisky volt, mint tea. Ringo és a tea viszonya elég viharos lehet, mivel egy két kép van róla de semmi kijelentést nem tett, mint többi zenekartársa. Azt viszont tudni kell, hogy hetvenedik születésnapja tiszteletére egy New York-i kávézó elkészítette Peace & Love teáját, amit Ringo folyamatos peace jel mutogatásai ihlethetett meg.

tumblr_m4j7j5M8yE1r0mwjxo2_500.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: top 10 tea The Beatles kávé tea kakaó tea Nagymesterei

A bejegyzés trackback címe:

https://kaveteakakao.blog.hu/api/trackback/id/tr685850047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása