2014.05.28.
08:30

Írta: varosi.panda

Ilyen gyerekszobáról álmodtál + kávé

fotó 3.JPG

A falak citromsárgák, de nem az az undorító, hanem az a figyelemfelhívó taxisárga, amilyenre mindig le szerettem volna festeni a szobám falát. Anyám nem engedte. Ott a hatalmas plazma tévé is a falon - bár kicsit magasan, pláne egy 6 évesnek - amit minden DVD vásárláskor kinéztem magamnak a Media Marktban. Mondanom sem kell, hogy sosem kaptam meg: anyám nem engedte. Mindig szerettem volna a nappaliban levő, nyáron mindenkit vízeséssé izzasztó sötétzöld bőr kanapét bevinni a szobámba. Ezt sem engedte anyám. Most jó pár évvel később megtaláltam az akkori álom gyerekszobámat, mindez meg van (értitek, minden!), kicsivel nagyobb kivitelezésben. Kevéske transzcendencia, meg múltba révedezés, sok kávé a tovább után.

Merthogy a bőrfotel-tévé-sárgafal triumvirátusa egy kávézót takar. Van még galéria is, amiről én ugyan sosem álmodoztam, de ki tudja lehet te mindig is egy galérián akartál volna lefeküdni. Aztán a hajnali budira menés előtt jól bevágni a fejed, felébredni, és így elbaszni az egész éjszakád. No de a Fargerben ettől nem kell tartanotok, van elég fejhely, még Nagy Lacinak is (a kávéteakakaó szerkesztősége innen üzeni, hogy köröm rágva szurkol majd a Veszprémnek a hétvégén).

inside.jpg

Sötétség és félhomály

Mégis mi mindenre, és kiknek jó egy ilyen összetett belső térrel rendelkező nem merjük kimondani, túlságosan modorosak, visszafogottak vagyunk, de mégis: kaotikus hely? Összeszedtük: galéria - turbékoló gerlepárok, tanulni vágyók; kis asztalok - a vébé kezdését elszámoló tévére meredő turisták. Egyébként a Szabadság téren lesz megint "Európa Legnagyobb Óriáskivetítője", ami jó apropó egy tökéletes kávézáshoz. Bőrkanapék: a Fontos emberek, de legfőképpen Matolcsy és a kamatvágó sleppje a szomszédból - mert csak a tér túlsó sarkára kéne átsétálniuk. Bár elővigyázatossági okokból valószínűleg TEK-esekkel biztosított konvojjal teszik meg, kisebb kerülővel a Parlament felé. Tényleg, ha látta már valamelyikőtök őket a Fargerben, írjátok meg! Azt is, ha az amerikai nagykövetet.

fotó 2.JPG

Inkább kedves, mint finom a keksz, a cukor pedig nem kell bele

Ha kívülállónak érzed magad az előbbi kasztokból, akkor téged vár a terasz. Mi is ide ültünk le pedig mi Fontos emberek vagyunk, nem csalódtunk. A fargeresek hihetetlenül kedvesek, bár nehéz lenne megszoknom, hogy bent nem tudsz kérni semmit a baristától, inkább kedvesen kitessékelnek, hogy majd ők felveszik a rendelést. Pedig én csak egy kávét akarok, nem baj, várjak kint. Oké. Üzletileg biztos megéri, hátha közben választok egy sütikét is. De nem, tudatos vásárlóként távol áll tőlem minden ilyesfajta impulzus fogyasztás. Mentségükre szóljon, finom a reggelimenüjük, ebédjük, minden kajájuk, csak jót teszünk magunkkal, ha közben ebédet is választunk. Azt meg hülyeség lenne a pultnál kérni.

Viszont amit espresso macchiato címszó alatt kihoztak nekem, az finom volt, a kávé ízvilágától ugyan elájulni nem tudtam, a hab állagát pedig nem is értettem, de ezek mind csak öncélú fikázások. Finom kávéért jöttem, megkaptam mellé az álom gyerekszobámat Hulk nagyságú kiadásban, hülye lennék ennél többet várni. Ha kávébuzi vagy, úgyis elmész az Espresso Embassy-ig, amit már mi is megénekeltünk, pedig hidd el kár ezt kihagynod. A kávészemekről egyébként a talán kicsit tucat, ám jól csengő Caffé Perté gondoskodik. Milyen olaszos. Pedig itthon, budaörsön pörkölik, és aztán a több tízezer kilóval elárasztják Albániát, meg Romániát is. És mindig frissel - legalábbis ők ezt mondják, mi meg elhisszük. Világuralom.

fa.jpg

Egy összevissza árnyékolt kép, és az okozója

Mikor gyertek:

  • Ha az MNB-ben dolgozol (pláne, ha Matolcsy vagy)
  • Ha reggelizni szeretnél - mellé a kávé kötelező
  • hajnal 7-től este 9-ig, de ha tovább maradnátok, akkor nyitva tartanak még - tényleg jó fejek!

Mikor NE gyertek:

  • Ha nem szereted a magyar pörkölést
  • Ha csak az a jó, amit te pörkölsz, de a többi magyart továbbra sem szereted

Pontozzunk: 4,5 / 5 - azért nem 5, mert most nem süt olyan szépen a nap, mint a képeken. Közel tökéletes, majdnem öt.

Hol keresd?

  • offline: Budapest, V. kerület, Zoltán utca 18. (Szabadság tér sarok)
  • online: farger.hu / facebook

Szólj hozzá!

Címkék: kávé espresso Budapest kávé tea kakaó kávéteakakaó Farger espresso macchiato caffe perte vilaguralom

A bejegyzés trackback címe:

https://kaveteakakao.blog.hu/api/trackback/id/tr726220624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása