2014.04.11.
18:16

Írta: davidmahalyi

Karinthy lépteinek nyomában a Költészet Napján

 

10252165_10202849773639710_6046315072120826317_n.jpg

Szóval volt ez a nagy kávéház őrülete a Nyugatosoknak, ahol masszívan dohányoztak, gyűjtötték a tartozásokat, és néha-néha becsusszant valami remekmű megírása, amit szóbeli érettségi előtt egy nappal vért izzadva próbálsz magadévá tenni. Ilyen hely volt a Hadik Kávéház, ami valójában a Szatyor Bár és Galéria, de ettől még létezik a Hadik. Viszont mára már kitiltották a dohányosokat, tartozásokat ma már nem lehet olyan könnyen gyűjteni (vagyis kurva könnyen lehet, de ilyen helyeken nem) és hát maximum a legutóbbi szerelmi csalódásukat öntik versekbe a nagy „művészek” és posztolják tumblre (no more kávéház feeling). Na de akkor most a Szatyor az miért nem a Hadik, és a Hadik az miért nem a Szatyor, és még is miért egy és ugyan az? Mindenki nyugodjon meg, már én sem tudom, hogy melyik helyről írok.

"Elhatároztam, hogy megmérem a vicc budapesti terjedési sebességét. Kigondoltam és elmondtam a Hadikban egy viccet, és másfél órával később átmentem a Centrálba. Ott már nekem mesélték.”

- Karinthy Frigyes

A NAGY TITOK

Egy időben a Szatyor és a Hadik egy és ugyan az volt, Hadik Kávéház néven az 1900-as években. Karinthy Frigyesnek ez ideális törzshely lehetett és volt is, mivel 5-10 percnyire lakott a kávéháztól a mai Móricz Zsigmond körtéren és még az otthoni telefonját is átirányíttatta a Hadik vonalára. A kávéház és Karinthy kapcsolatáról bővebben itt.  A Hadik felújítása során keletkezett a Szatyor 2010-ben, amit még ő maga a költő nevezett el. Ez jó reklámduma, de valójában a Hadik akkori pincehelyisége egy éjszakai klub volt és Karinthy azt nevezte el Szatyor Bárnak.

image.jpgKarinthy és a haverok, már akkor is menő volt a pöttyös nyakkendő és a kerek napszemüveg. 

"A Hadik Kávéház a maga klasszikus enteriőrével az idősebb korosztály igényeit próbálja kielégíteni, a Szatyor Bár és Galéria viszont kortárs választ kíván adni a nyolcvan évvel ezelőtti bohém világnak" - ezek Bosznai Tibor szavai, aki a Hadiknak és a Szatyornak a művészeti vezetője. Ez nagyon jó, és értem, hogy szerettek volna egy budai „romkocsma” szerűséget csinálni, de sajnos azt a bohémságot, amit az akkori kor, és kávéházai reprezentálhattak, lehetetlen ujjá éleszteni. A pezsgés kétség kívül megtalálható, valamint ennek az életérzésnek bizonyos faktorai, de egy taxi a falon, amelyet Ady Endre vezet nem fogja vissza idézni azt a bizonyos „bohém” hangulatot. Egyébként is, ez nem Karinthy törzshelye volt, ahol Kosztolányival kézen fogva röhögtek az Ady köteteken? Félretéve ezt a megnyilvánulást a Szatyornak igenis van egy hangulata, de nem idéz fel benned semmiféle bohémságot. 

10006269_10202849772879691_8183632820263370322_n.jpgA háttérben a falon látható az Ady-taxi.

„A kávé förtelmesen rossz, néha csaknem ihatatlan. De hát nem is a kávé itt a csáberő.” Ezt egy visszaemlékező írta a Hadik kávéházról, valamikor gondolom a Boldog Békeidőkben. A kávéról nem tudok nyilatkozni, de a teáról igen. Nem ihatatlan, sőt egészen jó, de a csészén látható korábbi teák nyomai nem éppen bizalom gerjesztőek. Biztos ezzel akarják a régi bohém kávézó hangulatot visszahozni. A tea felszolgálása nincs túl gondolva: kapsz egy bögrét, egy kistányért és kiskanalat, mézzel meg citrommal. Ennyi. Ez szerintem egy átlagos felszolgálás, ha a teákról beszélünk. Ami viszont nagyon menő volt, hogy pont egy pöttyös abrosszal leterített asztalhoz ültem le, így a pöttyös bögrémmel harmóniában voltak. Tehát nekem volt a legmenőbb terítékem. Hozzá tenném, hogy a helynek az elrendezése tényleg a régi kávéházakat idézheti fel bennünk. 

10152403_10202849773319702_3428421721561880652_n.jpg

Akármennyire is szeretem ezt a helyet sajnos nem tudok teljes szívvel úgy írni róla, mintha életem kávézóját találtam volna meg. Semmi extra nincs a helyben, habár a férfi WC zseniálisan van megcsinálva, és a kaják is nagyon jók, de egyszerűen nekem még hiányzik valami belőle, hogy megkapjam azt a hangulatot amit tegyük fel Karinthy és barátai érezhettek. Mindenesetre randikra, tanulásra, kajálásokra és szinte akármi másra is tökéletes. 

dddd.pngMindkét képen egy Ewok látható, a baloldali a WC-ben, a másik meg a Star Wars 6. részében.

 

Tea:  380 Forint

Mikor gyere: Ha megunnád Pestet, és Budán szeretnél találni egy hangulatos helyet.

Mikor NE gyere:  Ha a Nyugatos kávéházak hangulatát keresed, és ha azt keresnéd akkor inkább a New York Café-ba menj.

Róluk itt: http://szatyorbar.blog.hu , https://www.facebook.com/szatyorbar

Pontszám: 4 / 5

1 komment

Címkék: kávé tea Budapest Hadik kávéház Karinthy Frigyes Szatyor Bár és Galéria kávé tea kakaó

A bejegyzés trackback címe:

https://kaveteakakao.blog.hu/api/trackback/id/tr696011498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mézesmackócskácska 2014.04.25. 13:42:38

Csak egy miatt ne menj... ha tényleg teát szeretnél inni, mert amit itt teának neveznek az kritikán aluli... ezt 3 próbálkozás után állítom...
( mivel ide hívott meg a partnere, és teás vagyok, gondoltam kísérletet teszek ) borzalmas...
süti beállítások módosítása